Rehabilitációs hozzájárulás – új létszámszámítási szabályok munkaerő-kölcsönzés esetén

2015 július 19 -től megváltoztak a létszámszámítási szabályok a rehabilitációs hozzájárulási kötelezettség megállapításánál, amely a munkaerőt kölcsönző vállalkozásokat érinti.

Míg korábban a kölcsönbeadó szervezet átlagos statisztikai állományi létszámánál kellett figyelembe venni a kölcsönzött munkavállalókat,  idén július 19-től ez a kölcsönvevő kötelessége, ha a kölcsönbeadó nem nyilatkozott a kölcsönvevőnek arról, hogy a kölcsönzött munkavállalókat mégis a saját létszámában kívánja számításba venni.

Az új szabály átmeneti rendelkezés nélkül lépett hatályba, ezért azt már a harmadik negyedévre vonatkozó, október 20-án fizetendő előleg számításánál alkalmazni kell.

Az egyenlő bánásmódra vonatkozó jogszabályi követelmények teljesítése és a megváltozott munkaképességű személyek kölcsönbe vételének előmozdítása érdekében született módosítást a jogalkotó, egy hónapos felkészülési időt adva, év közben léptette életbe.

A módosítás mielőbbi alkalmazása a gyakorlatban a kölcsönbeadók és kölcsönvevők együttműködését feltételezi, hiszen a közöttük létrejött korábbi szerződés módosítása, vagy külön nyilatkozat útján tudják a fizetendő rehabilitációs hozzájárulás éves összegét, illetve negyedéves előlegét az új létszámszámítási szabályoknak megfelelően megállapítani. Ha a kölcsönbeadó nem nyilatkozik arról, hogy a kölcsönzött munkavállalókat a saját létszámánál veszi figyelembe, akkor 2015. július 19-től ez a kölcsönvevő törvényben előírt kötelezettsége.

Emlékeztetőül: a munkaadók a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében negyedévente rehabilitációs hozzájárulást fizetnek, ha a munkavállalók létszáma a 25 főt meghaladja és a foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek száma nem éri el a létszám 5%-át.  Az 5%-os “kötelező foglalkoztatási szintből” hiányzó személyek száma alapján számítandó rehabilitációs hozzájárulás mértéke 2015-ben 964 500 Ft/fő/év.